1975-ben az ország második nemzeti parkjaként alakult a Duna-Tisza közén. 9 egységből áll. Kiterjedése 50523 hektár.
Kiemelkedő természeti értékeinek nemzetközi elismeréseképpen a KNP területének kétharmadát az UNESCO Ember és Bioszféra (MAB) Programja 1979-ben Bioszféra Rezervátummá nyilvánította. A vizes élőhelyek fokozott védelmét szolgáló Ramsari Egyezmény hatálya alá az alábbi területek tartoznak: a Felső Kiskunsági tavak és puszták, az izsáki Kolon-tó, a Pusztaszeri és Mártélyi Tájvédelmi Körzet és a Csongrád-bokrosi Sós-tó.
A természetvédelem oltalma alatt áll még három tájvédelmi körzet, 18 természetvédelmi terület is. A nemzeti parki és más védett területekkel részben azonos, de annál kb. háromszor nagyobb, mintegy 180 ezer hektár kiterjedésű Natura 2000 területek az európai jelentőségű élőhelyek, állat- és növényfajok megőrzését szolgálják.
A változatos élőhelyek sokasága jellemzi a Duna-Tisza köze síkvidéki táját. A Tisza mentén a holtágak, az ártéri erdők, az egykori kubikok és fokok, a Homokhátságon a szélfújta homokbuckások nyílt homoki gyepjei, borókás nyáras erdői, a Turjándikék vízjárta gyepjei, kocsányos-tölgyes erdősztyeppjei, a szikes tavak és szikes puszták és a ma is élő tanyavilág csak a türelmes embereknek mutatja meg igazi titkait.
A nemzeti park 9 területi egysége:
1. Felső-kiskunsági-puszta
Ez a területegység a hortobágyi tájra hasonlít. A hajdani Duna-ártéren a folyószabályozás után fel-fel gyorsult a szikesedés, a növényzetét elsősorban olyan sótűrő, sókedvelő fajok alkotják, mint a veresnadrág csenkesz, a magyar sóvirág, a kamilla és a sziki üröm. Állatvilágának értékes képviselője a túzok, a kék vércse, az ugartyúk és a pusztai gyalogcincér. A végrehajtott élőhely-rekonstrukció nyomán olyan vizes élőhelyek alakultak ki, amelyek vonzzák a vízimadarakat.
Repülő túzok - Apajpuszta
2. Felső-kiskunsági-tavak
A terület mélyedéseiben szikes tavak és mocsarak alakultak ki. E ritka élőhelytípus értékes növény- és állatvilágnak ad otthont. Jellemző növényei a fehér tippan és a sovány csenkesz. Fészkelő közösségek alakultak ki gulipánokból, gólyatöcsből és küszvágó csérből. Magasabb részein ugartyúk fészkel.
Gólyatöcs
3. Izsáki Kolon-tó
Az egykori kiterjedt tóból mára nádas, mocsár, fűzláp és zsombékos lett. Állandó fészkelő és táplálkozó helyet szolgál a madarak számára. Területén megtalálható a vörös gém, a szürke gém, a kis kócsag és a nagy kócsag. Halai közül értékes a lápi póc és a réti csík.